FYI – csak asszertíven!!!

Az internetnek köszönhetően a munkahelyi kommunikáció formális és informális formája is megváltozott. Levelezőlistákat, facebook vagy messenger csoportokat használunk, mely egyrészt transzparenciát, gyorsabb és hatékonyabb információáramlást biztosít, ugyanakkor a formális és informális kommunikáció egy ugyanaz csatornán belül gyakrabban keveredik, illetve elmosódik közöttük a határ. Konfliktus helyzetben meggondolatlan, vagy éppen nagyon is szándékolt agresszív kommunikációs csaták zajlanak a résztvevők között, nem egyszer elfelejtkezve arról, hogy az olvasók nem mindegyike érintett az adott témában, vitában.

asszertiv_komm

Az elszabaduló indulatok írásban talán még veszélyesebbek, hiszen egyrészt nyoma marad, másrészt nyomon követhetetlenül továbbításra, megosztásra kerülhetnek. Lesznek háttérben hallgató, csendes tanúk, akik nem szándékoznak nyíltan hozzászólni, ugyanakkor nyilván megvan a véleményük, viszik tovább az adott vita lenyomatát. Az írásokban zajló vita stílusa demoralizáló lehet, közösségromboló, és sokak számára elvarratlan szálakat jelent. Néhány éles megjegyzés, cenzúrázatlan kifakadás különösen bántó és érthetetlen lehet új munkatársak számára, akik nyilván nem sokat tudnak a kollégák korábbi kapcsolatáról, múltjáról. Coachként már nem egy ilyen e-mailt láttam. Sőt az is előfordult, hogy a vita kirobbantója  – megbánva és látva, hogy milyen lavinát indított el – hozta be az ülésre az e-mail sorozatot, hogy hogyan hozhatná helyre, csitíthatná el a szócsatát. Még ekkor sem késő, még ekkor is lehet egyenlő rangú partnerként, kölcsönösen előnyös, a különbségeket elfogadó helyzetre törekedni. Az asszertivitás gyorssegély és gyógyír lehet. A vitákat pedig személyesen az érintettekkel, közönség nélkül érdemes rendezni.

E-mailjeink, megosztásaink a szervezeti kultúra közvetítőiSzóval csak asszertíven, óvatosan megválasztva a stílust, a szavakat és a címzetteket.

Újratervezés

Ezt a képet kaptam barátnőmtől ajándékba, azzal az ajánlással, hogy ilyen jövőt kíván magunknak. Olyan ősz vagy őszülő fejjel megélt időszakot, mikor még lesz alkalom önfeledten tócsában ugrándozni, hegydombról legurulni, hangosan bolondozni.

Bányai_coach

Időskor … van, aki fél tőle, van,  aki  várja, bízva abban, hogy ez egy újabb újrakezdésre ad alkalmat. Van, aki boldogan, tevékenyen éli meg, és van aki megkeseredve, kényszermunkára vagy épp ellenkezőleg kényszer-pihenőre ítélve. Nagyon nem mindegy.

Úgy gondolom, hogy egy társadalom fejlettségét, jóllétét az is mutatja, milyenek az idős polgárai. Milyen lehetőségeket, szerepet, feladatot kapnak vagy kaphatnak. Sajnos mi magyarok ezen a téren nem állunk a legjobban. Mikor az utcán sétálva idős emberekről, párokról már messziről nagy biztonsággal megállapítható, hogy nem magyarok …  és elsősorban nem az öltözet alapján, hanem kiegyensúlyozottságuk, derűt sugárzó arcuk nyomán, – összeszorul a szívem. Ilyenkor szomorú vagyok, ennek nem így kellene lennie. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy személyes felelősségünk is, hogy hogyan élünk a késői évek adta lehetőségekkel. Hiszem, hogy aki időben elkezd foglalkozni önmagával, fejleszti önismeretét, tud gazdálkodni erőforrásaival, az teljes életet élhet nyugdíjas korában is, mint az a hölgy, aki szállásadóm volt jó pár évvel ezelőtt Hollandiában. 68 éves volt, történelmi és nyelvi kurzusokra járt a közeli egyetemen, minden hétvégén hatalmas madárnéző sétákat tett barátaival, és 65 évesen még új szakmát tanult, és hetente 3-4 délelőttöt munkával töltött. Rácsodálkoztam, de az ő válasza az volt, hogy gondoljak bele, ő még élhet 20 évet, így újratervezte az életét nyugdíjasként. A fenti példa bizonyára sokak számára nem lehet egy az egyben követendő példa és realitás. De a szemlélet, a hozzáállás igen.

Szóval nincs késő az újratervezéshez, maradtak még erőforrások, eddig még fel nem tárt lehetőségek. Újrakombinálhatók meglevő készségek, újra felfedezhető rég elfeledett vagy hanyagolt hobbi, érdeklődési terület. Újragondolhatók, életre kelthetők és átértelmezhetők régi kapcsolatok. Fűszerezve mindezt az elmúlt évek tapasztalata által kiérlelt bölcsességgel, megfontoltsággal. Igazi jó kombináció!! Érdemes elővenni, vagy ha még nincs kész, akkor elkészíteni a bakancslistát, melyek némelyike valódi céllá formálható. Jó újratervezést és megvalósítást!

A coaching igéi

Hogyan támogatjuk az ügyfelet a coaching folyamatban? Tevékenységünk igéi magukért beszélnek. Íme: a coaching ajtót nyitogat, átkeretez, bátorít, bízik, biztat, célt követ, egyensúlyba hoz, elfogad, elgondolkodtat, fejleszt, felemel, felszabadít, felszínre hoz, finomít, fókuszál, hangol, helyzetbe hoz, inspirál, kizökkent, küszöbön átemel, lelkesít, megerősít, megláttat, stabilizál, szembesít, tükröz, tükröt tart…

Coaching_Bányai_Edit

Az önismeret ugyan nem elégséges, de szükséges feltétele sikereinknek

Az önismeret és önbecsülés egyik legfontosabb erőforrásunk céljaink elérése felé vezető úton. Úgy is fogalmazhatok, hogy az önismeret szükséges, de nem elégséges feltétele sikereinknek, az életben, a munkahelyen való boldogulásunknak. Az önismeretünk fejlesztése a legtöbb esetben nem cél, hanem eszköz, melynek segítségével magunk számára kiszámíthatóvá válunk. Az önbecsülés, illetve elfogadás pedig lehetővé teszi, hogy ha saját viselkedésünk egy váratlan, addig ismeretlen helyzetben meg is lep, de képesek legyünk azt elfogadni, felvállalni.

onismeret-1024x576

Ha fejlesztjük önismeretünket, vállaljuk az azzal járó néha kellemetlen szembesüléseket, és önbecsülésünk is helyén van, akkor azon túl, hogy jól érezzük magunkat, nagy mennyiségű energiát vagyunk képesek felszabadítani. Annak az energiának nagy részét, amit eddig önigazolásra, vagy éppen gátjaink, gátlásaink  leküzdésére fordítottunk, célunk eléréséhez szükséges egyéb tevékenységekre fordíthatjuk. Ha megfordítjuk a gondolatmenetet, nyilvánvaló, hogy céljaink elérésben önismereti hiányosságaink is gátolhatnak. Így duplán hasznosul a magunk fele irányuló figyelem és erőfeszítés.

Végtelen idő – véges energiáinkkal

Írjuk az időbeosztásunkat, a tennivalók listáját napi szinten, heti szinten. Aztán a listák listáját...Megoldásként sok-sok praktikát kipróbálunk: gondosan válogatunk  a naptárak különböző típusai között, súlyozzuk feladatainkat sürgősség, fontosság szerint; sőt van aki három helyen (két naptár +mobil) is rögzíti teendőit, hogy memóriáját tehermentesítse. Ha megoldásaink csak rövid ideig működnek, és ismét azon kapjuk magunkat, hogy listáink csak idegesítenek és frusztrációt okoznak, akkor érdemes átgondolni, hogy valójában mi is áll időzavarunk és időhiányunk mögött.

Ha azt érezzük, hogy folyamatosan időzavarban vagyunk, ha éppen türelmetlenül várakozunk, az nem pusztán az időhöz való viszonyunkról szól. Az idő velünk vagy nélkülünk is ugyanúgy telik.

watch_5-wallpaper-1366x768.jpg

Az időgazdálkodási probléma csupán tünet.Tünete az élet más területén mutatkozó nehézségeinknek, gyengeségeinknek.

Ismerősök a következő tanácsok?

Szeretné megállítani az időt? Álljon meg!
Szeretné utolérni magát? Lassítson le!
Nehezen telik az idő? Messze van a várva várt pillanat? Tanulja meg a várakozás örömét! Tanulja megélni a pillanatokat!

Könnyű kimondani, de tudjuk, hogy ezeket a tanácsokat nagyon nehéz megfogadni és megvalósítani egyik pillanatról a másikra. Hiszen az időgazdálkodási gond mögött álló szokásokat kell változtatni.  Halogatás, túlvállalás, delegálási, érdekérvényesítési probléma, vagy szervezetlenség, koncentrációhiány – ezek feszegetik valójában a rendelkezésünkre álló időkeret határait. Időgazdálkodási gondok esetében a megoldást keresve a fókusz nem lehet kizárólag az időn, annak beosztásán. Nem az idővel kell valójában gazdálkodni, hanem energiánkkal, erőforrásainkkal. Ha pihenten dolgozunk, képesek vagyunk szervezni tennivalóinkat, tudunk nemet mondani, nem vállalunk több új feladatot, ellenállunk egy újabb jól fizető, vagy elismerést jelentő munkának, levetkőzzük megfelelési kényszerünket, megadjuk magunknak időben az én-időt (nem majd holnap :-)) – az egyensúly helyreáll, és érezzük, hogy az idő nekünk dolgozik.

Hol a fókusz?

Sokak számára ismerős a helyzet, mikor valakivel beszélgetünk és elsősorban arra  figyelünk, hogy mi hogyan beszélünk, vajon milyen a külsőnk, a megjelenésünk, mimikánk, esetleg félve fogalmazunk, vagy még rosszabb esetben, nem uraljuk mondanivalónkat, érzésünk szerint összevissza beszélünk, és a végén, már pontosan fel sem tudjuk idézni, hogy mi is hangzott el. Hasonló érzés gyakran jelentkezik több ember előtt való felszólalás, vagy prezentáció esetében. Kérdés, ilyen helyzetekben hol van a fókuszunk? Magunkra figyelünk, vagy képesek vagyunk a jelenlevőket is észrevenni, a tőlük jövő reakciókat helyesen értelmezni, érzékeljük-e magunk körül a fizikai teret, a környezetünket? Előfordul, hogy túl sok a saját magunk felé irányított figyelem, félünk, hogy más mit gondol, milyennek lát bennünket; ami megnyilvánul bizonytalan beszédben, testtartásban, nyakkendő igazgatásban, szoknyahúzogatásban, kéztördelésben, elpirulásban és sorolhatnánk a jeleket, melyek arról szólnak, hogy az illető nem biztos magában, vagy nem fogadja el magát, bizonytalan a helyzetben.

tie-690084_1280

Ha sikerül jobban megismernünk magunkat, kiszámíthatóvá válni saját magunk számára, tudatosítani viselkedésünket a különböző helyzetekben, megtanulni elfogadni magunkat, akár hibáinkkal együtt, akkor óriási energiákat tudunk felszabadítani hasonló szituációkban. Minden figyelem és energia, amit eddig magunk túlzott kontrolljára, vagy bizonyos tulajdonságaink palástolásába fektettünk, felszabadul, megkönnyebbülünk és képesek vagyunk a valódi fő tevékenységre odafigyelni, például egy prezentáció során a tartalomra, a változatos fogalmazásra, az idő betartására vagy a befogadók reakcióinak észlelésére. Az önismeret és önbecsülés segít jelenben lenni, megélni a jelent, érzékelve annak résztvevőit, beleértve magunkat és a többi szereplőt is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Árulkodó fényképeink

Imádom a fotókat – készíteni és nézegetni is. No persze kevésbé szeretem a saját fotóimat, bár az utolsó években megbarátkoztam velük. Rólam  és nekem mesélnek. Ne kerüljük, ne rejtsük el saját fotóinkat, hiszen segíthetnek az önelfogadásban. Remek időtöltés, móka és mindeközben komoly önismereti munka, ha aprólékosan megnézzük időrendben régi fotóinkat. Látható a változás ….. és most nem a ráncokra gondolok. 🙂 A képek mutatják fejlődésünket, változásainkat, érzelmeink érhetők tetten a testtartáson, mozdulatokon, grimaszokon, tekinteten.

fényképekHa mi nem is voltunk a fénykép készítés időpontjában a ‘jelenben’, azaz nem érzékeltük, mit sugárzunk a külvilág felé, a fotós és kamerája ott volt és rögzítette azt. Idézzük fel az elkapott pillanatot, az akkori élethelyzetet. Ha egy fotón azt látjuk, hogy  görcsösen, mereven tartjuk magunkat, vagy éppen ellenkezőleg, láthatólag rendkívül jó hangulatban vagyunk, kérdés mi történt ott, mi váltotta ki az adott érzelmi állapotunkat.  Szánjon rá időt, esetleg baráttal, társsal együtt, aki még hozzátehet ehhez az önismereti kiránduláshoz néhány érdekes, akár meglepő megjegyzést.

Szánjon pár percet saját magára! Kellemes időtöltést!

Életbátorság -egy gyöngyszem dr. Bagdy Emőkétől

Életbátorság – milyen szép és sokat mondó ez a kifejezés. Az élethez valóban bátorság kell, a szó legnemesebb értelmében. Bátorság érzelmeink megéléséhez, kifejezéséhez,  döntéseink meghozatalához, felvállalásához.

A bátor ember szabad, nem kötik gúzsba félelmei, szorongásai. Nézzünk csak vissza, és legyünk büszkénk magunkra, hányszor éltük életünket bátran, döntéseinkkel újabb és újabb erőt merítve a következő lépéshez. Szabadságra, könnyedségre vágyunk, és ehhez az első lépés (mint az a videóban elhangzik) az élet szeretete.

E rövid videóban dr. Bagdy Emőke összefoglalja a kapcsolataink alapját jelentő együttműködő kommunikáció lényegét és beszél az életbátorságról, mint életfilozófiáról.

 

Tanítsd a szíved

Érzelmeink  felismerése, megélése, elfogadása, kifejezése, és ugyanígy mások érzelmeinek felismerése, be- és elfogadása alapvető elemei emberi kapcsolatainknak, mégis számos nehézségbe ütközünk az érzelmek kezelése terén.  Számtalanszor kiderül, hogy egy-egy  párkapcsolati, iskolai vagy munkahelyi probléma mögött a ki nem fejezett, rosszul kezelt vagy be nem fogadott érzelmek állnak. Mikor nehéz elmondani, hogy mennyire bánt egy helyzet, mennyire igazságtalannak érezzük. Vagy arra várunk, hogy vegyék már észre, hogy valami nincs rendben. Vagy annyira leköt bennünket a saját érzelmeink kifejezésének vágya, hogy közben nem is tudjuk a másik mindeközben mit érez.

És sorolhatnám a helyzetek sokaságát, mikor az érzelmek felismerése, helyén kezelése, kifejezése, és befogadása nehézséget okoz. Legtöbbünknek sehol nem tanították, hogyan kell az érzelmeinket felismerve azokat erőforrásként használni.

A jó hír az, hogy ez felnőtt fejjel is tanulható, az érzelmi intelligencia fejleszthető.

De a legjobb, ha ezt már gyerekkorban tanuljuk, épp ezért óriási  a felelősségünk szülőként és tanítóként, tanárként. Az alábbi videó tökéletesen összegzi, hogy mi is a feladatunk, miért fontos a SZÍVET, a LELKET tanítani. (És marketingesként is csak elismerésemet fejezhetem ki. 🙂 )