A coaching igéi

Hogyan támogatjuk az ügyfelet a coaching folyamatban? Tevékenységünk igéi magukért beszélnek. Íme: a coaching ajtót nyitogat, átkeretez, bátorít, bízik, biztat, célt követ, egyensúlyba hoz, elfogad, elgondolkodtat, fejleszt, felemel, felszabadít, felszínre hoz, finomít, fókuszál, hangol, helyzetbe hoz, inspirál, kizökkent, küszöbön átemel, lelkesít, megerősít, megláttat, stabilizál, szembesít, tükröz, tükröt tart…

Coaching_Bányai_Edit

Az önismeret ugyan nem elégséges, de szükséges feltétele sikereinknek

Az önismeret és önbecsülés egyik legfontosabb erőforrásunk céljaink elérése felé vezető úton. Úgy is fogalmazhatok, hogy az önismeret szükséges, de nem elégséges feltétele sikereinknek, az életben, a munkahelyen való boldogulásunknak. Az önismeretünk fejlesztése a legtöbb esetben nem cél, hanem eszköz, melynek segítségével magunk számára kiszámíthatóvá válunk. Az önbecsülés, illetve elfogadás pedig lehetővé teszi, hogy ha saját viselkedésünk egy váratlan, addig ismeretlen helyzetben meg is lep, de képesek legyünk azt elfogadni, felvállalni.

onismeret-1024x576

Ha fejlesztjük önismeretünket, vállaljuk az azzal járó néha kellemetlen szembesüléseket, és önbecsülésünk is helyén van, akkor azon túl, hogy jól érezzük magunkat, nagy mennyiségű energiát vagyunk képesek felszabadítani. Annak az energiának nagy részét, amit eddig önigazolásra, vagy éppen gátjaink, gátlásaink  leküzdésére fordítottunk, célunk eléréséhez szükséges egyéb tevékenységekre fordíthatjuk. Ha megfordítjuk a gondolatmenetet, nyilvánvaló, hogy céljaink elérésben önismereti hiányosságaink is gátolhatnak. Így duplán hasznosul a magunk fele irányuló figyelem és erőfeszítés.

Végtelen idő – véges energiáinkkal

Írjuk az időbeosztásunkat, a tennivalók listáját napi szinten, heti szinten. Aztán a listák listáját...Megoldásként sok-sok praktikát kipróbálunk: gondosan válogatunk  a naptárak különböző típusai között, súlyozzuk feladatainkat sürgősség, fontosság szerint; sőt van aki három helyen (két naptár +mobil) is rögzíti teendőit, hogy memóriáját tehermentesítse. Ha megoldásaink csak rövid ideig működnek, és ismét azon kapjuk magunkat, hogy listáink csak idegesítenek és frusztrációt okoznak, akkor érdemes átgondolni, hogy valójában mi is áll időzavarunk és időhiányunk mögött.

Ha azt érezzük, hogy folyamatosan időzavarban vagyunk, ha éppen türelmetlenül várakozunk, az nem pusztán az időhöz való viszonyunkról szól. Az idő velünk vagy nélkülünk is ugyanúgy telik.

watch_5-wallpaper-1366x768.jpg

Az időgazdálkodási probléma csupán tünet.Tünete az élet más területén mutatkozó nehézségeinknek, gyengeségeinknek.

Ismerősök a következő tanácsok?

Szeretné megállítani az időt? Álljon meg!
Szeretné utolérni magát? Lassítson le!
Nehezen telik az idő? Messze van a várva várt pillanat? Tanulja meg a várakozás örömét! Tanulja megélni a pillanatokat!

Könnyű kimondani, de tudjuk, hogy ezeket a tanácsokat nagyon nehéz megfogadni és megvalósítani egyik pillanatról a másikra. Hiszen az időgazdálkodási gond mögött álló szokásokat kell változtatni.  Halogatás, túlvállalás, delegálási, érdekérvényesítési probléma, vagy szervezetlenség, koncentrációhiány – ezek feszegetik valójában a rendelkezésünkre álló időkeret határait. Időgazdálkodási gondok esetében a megoldást keresve a fókusz nem lehet kizárólag az időn, annak beosztásán. Nem az idővel kell valójában gazdálkodni, hanem energiánkkal, erőforrásainkkal. Ha pihenten dolgozunk, képesek vagyunk szervezni tennivalóinkat, tudunk nemet mondani, nem vállalunk több új feladatot, ellenállunk egy újabb jól fizető, vagy elismerést jelentő munkának, levetkőzzük megfelelési kényszerünket, megadjuk magunknak időben az én-időt (nem majd holnap :-)) – az egyensúly helyreáll, és érezzük, hogy az idő nekünk dolgozik.

Hol a fókusz?

Sokak számára ismerős a helyzet, mikor valakivel beszélgetünk és elsősorban arra  figyelünk, hogy mi hogyan beszélünk, vajon milyen a külsőnk, a megjelenésünk, mimikánk, esetleg félve fogalmazunk, vagy még rosszabb esetben, nem uraljuk mondanivalónkat, érzésünk szerint összevissza beszélünk, és a végén, már pontosan fel sem tudjuk idézni, hogy mi is hangzott el. Hasonló érzés gyakran jelentkezik több ember előtt való felszólalás, vagy prezentáció esetében. Kérdés, ilyen helyzetekben hol van a fókuszunk? Magunkra figyelünk, vagy képesek vagyunk a jelenlevőket is észrevenni, a tőlük jövő reakciókat helyesen értelmezni, érzékeljük-e magunk körül a fizikai teret, a környezetünket? Előfordul, hogy túl sok a saját magunk felé irányított figyelem, félünk, hogy más mit gondol, milyennek lát bennünket; ami megnyilvánul bizonytalan beszédben, testtartásban, nyakkendő igazgatásban, szoknyahúzogatásban, kéztördelésben, elpirulásban és sorolhatnánk a jeleket, melyek arról szólnak, hogy az illető nem biztos magában, vagy nem fogadja el magát, bizonytalan a helyzetben.

tie-690084_1280

Ha sikerül jobban megismernünk magunkat, kiszámíthatóvá válni saját magunk számára, tudatosítani viselkedésünket a különböző helyzetekben, megtanulni elfogadni magunkat, akár hibáinkkal együtt, akkor óriási energiákat tudunk felszabadítani hasonló szituációkban. Minden figyelem és energia, amit eddig magunk túlzott kontrolljára, vagy bizonyos tulajdonságaink palástolásába fektettünk, felszabadul, megkönnyebbülünk és képesek vagyunk a valódi fő tevékenységre odafigyelni, például egy prezentáció során a tartalomra, a változatos fogalmazásra, az idő betartására vagy a befogadók reakcióinak észlelésére. Az önismeret és önbecsülés segít jelenben lenni, megélni a jelent, érzékelve annak résztvevőit, beleértve magunkat és a többi szereplőt is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Reményeink…

“Minek tartasz te engem fiacskám? Barátodnak? Vigyázz! Csak időtöltésre kellesz nekem. És most már el sem mehetsz innen. A reménységednél fogva tartalak.” Erre a pár sorra lettem figyelmes, miközben Lányom hangosan olvasta a Végtelen történetet. A párbeszéd Atráskó és Gomor beszélgetésének része, melynek előzménye, hogy Atráskó a félelmetes Gomortól,  a farkasembertől reméli, hogy elárulja neki a ‘titkot’. És Gomor tisztában van Atráskó kiszolgáltatott helyzetével, hogy bármennyire is fél tőle, bármennyire is szabadulna, marad, mert reménykedik.

Eszemblast_hope-wallpaper-1366x768e jutott, hogy valóban hányszor kerülünk kiszolgáltatott, blokkolt helyzetbe saját alaptalan reményeink miatt. Mikor párkapcsolatban abban reménykedik az egyik fél, hogy majd a másik megváltozik, majd változtat magatartásán vagy korábbi döntésén. Vagy abban bízni, hogy változnak a körülmények, és közben megy az idő, reményeink hol fogynak, hol valamilyen oknál fogva újból táptalajra lelnek. Sokszor épp egy rossz minta táplálja e sehova nem vezető reményeket, hiszen ‘kitűnő’ eszköz lehet bizonyos problémás helyzetek megoldásának elodázására.

Szóval érdemes saját reményeinket is néha tüzetesebben átgondolni. Valóban megalapozottak, valóban a sajátjaim? Mennyire lehetek/vagyok felelős és aktív cselekvő reményeim beteljesülésében?